VIPRE Antivirus + Antispyware: villámgyors vírusirtó kémprogram eltávolítóval Sunbelt Ninja: Exchange spamszűrés mesterfokon

Exchange helyett: hatékony archiválás Mailstore-ral

2010. június 7, hétfő

MailStore esettanulmány: egyszerű levéltárolás méretkorlátozás és hardverbővítés nélkül

Az emailek jó úton haladnak afelé, hogy teljes mértékben kiváltsák a hagyományos, papír alapú levelezést. Az elektronikus levél vitathatatlanul számtalan előnnyel rendelkezik a papírhoz képest: a papírhasználat csökkentése révén a környezetre, sebessége által pedig az üzletmenet gyorsaságára gyakorol jótékony hatást, illetve garantálja a fontos információk garantált célba jutását, hiszen lényegesen kevesebb a hibalehetőség. Ugyanakkor az emailt ugyanúgy tárolni, archiválni szükséges – nem csupán üzleti, vagy személyes érdekünk, hanem a törvényi előírások miatt is. Már egy néhány fős cég esetében is naponta akár több száz levél érkezik, amely évente több gigabájtnyi területet foglal el a levelezőszerveren – több száz fő esetében pedig a levelek száma és mérete hatványozottan nő, így gyakran kell bővíteni a tárolókapacitást, ráadásul a méretes postafiókok gyakran lassú email klienst eredményeznek, nehézkesen üzemelnek.

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Új MailStore Home, Yahoo! támogatással

2010. május 6, csütörtök

Megjelent és már elérhető az ingyenes otthoni levélszéf, a MailStore Home legújabb, 4.0.6-os verziószámú kiadása. Apróbb finomítások mellett az új MailStore már a Yahoo! postafiókok problémamentes archiválását is biztosítja.

Az új verzió ingyenesen letölthető a termék honlapjáról.

Email archiválás egyszerűen

2010. január 31, vasárnap

Az alábbi egy oldalas dokumentumunk minden döntéshozó és rendszergazda számára összefoglalja az email archiválás előnyeit és jelentőségét:

image

Új tesztváltozat: MailStore Server 4.5 beta

2009. november 23, hétfő

aqua button new Már letölthető a MailStore Server vállalati email archiváló rendszer új kiadásának előzetese, a MailStore Server 4.5 beta. Az új változat lényeges újdonságai:

  • Új adminisztratív eszközök: az új szolgáltatások segítenek könnyebben felügyelni az archiválót, például már a kiszolgálóra bejelentkezett felhasználók listája is elérhető.
  • Email előnézet: a keresési eredmények megjelenítése tovább javult és több új szolgáltatás is elérhető, hasonlóan a 4-es Home kiadáshoz.
  • IMAP/POP3 archiválás: az új archiváló szétválogatja az egyetlen IMAP/POP3 központi postafiókba (multidrop) érkező levelezést.
  • Biztonsági mentés: az új, ütemezhető, beépített biztonsági mentés rendszeresen másolatot készít az archívumról, tetszőleges hordozható vagy hálózati meghajtókra.
  • Journaling/naplózás: az ismeretlen címzettel rendelkező levelekhez kijelölhető, hogy melyik mappába kerüljenek.
  • Active Directory: a teljes címtár szinkronizálása (hiányzó felhasználók automatikus létrehozása, archiválás beállítsa) helyett egy-egy csoportra, vagy tetszőleges tagokra is korlátozható a szinkronizáls hatásköre.
  • Új szűrő: az új dátumszűrő egy adott időszaknál régebbi levelek is archiválhatóak (szemben egy rögzített dátumnál korábbiakkal).
  • Új LDAP támogatás: már tesztelhető az új LDAP támogatás, ami Active Directory helyett tetszőleges LDAP kiszolgáló használatát lehetővé teszi.

Az új beta változat telepítéséhez a kiszolgáló frissítése mellett a klienseket és az Outlook belépülő modult is szükséges frissíteni. Használatát kizárólag tesztkörnyezetben javasoljuk.

MailStore Server Beta letöltési oldal

MPP: új név, új szolgáltatások

2009. június 16, kedd

- MailSpectnek hívják ezentúl a Message Partnerst -

A Yellow Cube 2000 Kft. ma bejelentette, hogy nevet vált az általa forgalmazott spamszűrő megoldás szállítója, a Message Partners: a cég ezentúl a MailSpect nevet használja. A vállalat a névváltással együtt új megoldásokat is bemutat, amelyek jól kiegészítik az eddigi levelezésbiztonsági termékeket. Az MPP Compliance and Quarantine egy Linux alatt futó spamszűrő, karantén és e-mail szabályozó megoldás, míg az MPP Archive egy elektronikus levél archiváló szoftver. Az MPP Magyarországon is több mint kétmillió postafiók spamszűréséről gondoskodik.

E-mail forgalom: új kihívások

Az e-mail továbbra is a legfontosabb üzlet kritikus szolgáltatás. Ha nem működik az elektronikus levelezés, azonnal megáll egy vállalaton belül az élet. Ezzel együtt pedig folyamatosan nő a céges és a magánlevelek száma, amelyeket nem csupán érdemes, de vállalati levél esetén öt évig kötelező is tárolni. A növekvő levélforgalom önmagában azonban nem szükségszerűen követeli meg az újabb és újabb hardverbővítéseket. A leveleket ugyanis szakszerűen archiválva a szükséges tárhely kapacitás lényegesen lecsökken, ráadásul a rendszeres archiválás mellett a postafiók méretét nem kell növelni, ugyanakkor megőrizhető a levelezőszolgáltatás gyorsasága is. Ezzel együtt viszont gátat kell szabni a munkaidőt rabló spamlavinának. Ugyanilyen fontos a jogi előírások szerinti levelezés, vagyis a megfelelő nyilatkozatok hozzáfűzése, a levél tartalmára irányuló felelősség szabályozása. Az MPP vizsgálata szerint az USA teljes e-mail forgalmának mindössze 1,54%-a felel meg valamennyi helyi törvényi előírásnak. Az MPP a spamek szűrése, a levelek archiválása és a jognyilatkozatok hozzáfűzése mellett számos policy lehetőséget is biztosít, akár felhasználó, felhasználó csoport, vagy domain, illetve IP-cím alapján is kialakíthatók az e-mail rendszabályok. Ráadásul most mát virtuális alkalmazásként is kínálja a gyártó a terméket: a VMware virtuális gépén futó megoldás beilleszthető a virtuális szerverek közé, így észrevétlenül és teljes összhangban végzi a levelek szűrését.

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Veszélyben az ingyenes szolgáltatóknál tárolt levelek

2009. május 15, péntek

- sok szolgáltató azonnal is törölheti több évnyi levelezésünket –

Az elektronikus levelezés a világon szinte mindenhol azonos módon indult el: a felhasználók egy ingyenes szolgáltatónál regisztráltak életük első postafiókjáért, hiszen tíz évvel ezelőtt még az internet-szolgáltatáshoz ritkán járt ingyenes mailbox, esetleg domain. Az évek során természetesen aztán bővültek az elektronikus levelezési lehetőségek, ám a legtöbben megtartották az első postafiókjukhoz tartozó e-mail címet – nem azért, mert nem lett volna lehetőség a váltásra, hanem mert sokáig csak azt az egy címet adták meg mindenkinek, azzal az egy címmel regisztráltak webshopokban, fórumokon, így kényszerűségből meg kellett tartani, hiszen bármikor szükség lehet a postafiókra egy elfelejtett jelszó, vagy egy régi kapcsolat miatt. Sokan ráadásul a virtuális térben működő „felhő” szolgáltatásban bízva az e-mailben érkezett fájlokat sem mentették le – erre később a szolgáltatók tárkapacitás bővítése is lehetőséget nyújtott -, hanem a postafiókban tárolták a levelekkel érkezett dokumentumokat, képeket, így bármikor, bárhonnan hozzáférhetőnek gondolták az így beállított „szervert”. A „rendszer” pedig már több mint egy évtizede működik, hiszen a legrégebbi magyarországi ingyenes e-mail szolgáltatók is immár több mint tíz éve jelen vannak.

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Archiváljunk és levelezzünk hatékonyan!

2009. május 11, hétfő

A PC World.üzlet honlapon megjelent friss cikkünkben bemutatjuk, hogy archiválással és vállalati levélformátum kialakításával hogyan tehetjük elektronikus levelezésünket sokkal produktívabbá.

A levélarchiválás egy olyan terület, amire minden szervezetnek előbb-utóbb megoldást kell találnia: a levelezőszervereket és klienseket nem a korlátlan méretű postafiókokra tervezték, a régi levelek  törlése veszélyes is lehet (például egy későbbi bírósági vagy adóhivatali eljárás esetén) valamint a véletlen és szándékos levéltörlés naponta rendszeres kárt okoz egy vállalat életében.

Az üzleti levélarculat kialakítása pedig jelentősen növeli egy cég kommunikációjának értékét, amivel elősorban a versenyszférában működő KKV-k kerülhetnek értékes helyzeti előnybe.

A teljes cikk a PC World honlapján olvasható.

Megjelent a MailStore Server 4-es változata

2009. április 29, szerda

- már iPhone-ról is kereshetők az archivált levelek -

A Yellow Cube 2000 Kft. által forgalmazott MailStore levélarchiváló rendszer Server kiadásának 4-es változata már Magyarországon is elérhető. A most bejelentett változat számos újdonságot tartalmaz: ezentúl akár internet hozzáférés segítésével is elérhetjük a MailStore által archivált leveleinket, így a távoli használat lehetősége mellett a kliens oldalon sem szükséges az archívumban történő keresésre külön kliensszoftvert telepíteni. A MailStore kliens telepítésével továbbra is a legelterjedtebb Microsoft Office Outlook levelezőprogramokba is beépül, így anélkül is kereshetünk az archivált e-mailek között, hogy másik programra kellene váltanunk a levelezőkliensből.

A MailStore iPhone kliens kezdőoldala

A MailStore iPhone kliens kezdőoldala

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Új levelezésbiztonsági termékek a Yellow Cubetól

2009. április 20, hétfő

- archiváló és vállalati arculatot kialakító termékek teszik teljessé a portfóliót -

Új termékek forgalmazását kezdte meg a Yellow Cube 2000 Kft. A már eddig is kínált egyéni és vállalati spamszűrő, illetve vírusvédelmi termékek mellé a brit Exclaimer jognyilatkozat csatoló és céges arculat megteremtését elősegítő szoftverei, valamint a német deepinvent levélarchiváló rendszerei csatlakoznak. A két új termékkel teljes lesz a Yellow Cube 2000 Kft. elektronikus levélmegoldásokhoz kínált portfóliója, mivel a bejövő levelek szűrése mellé a kimenő levelek arculati kialakítása, jogi nyilatkozatok hozzáfűzése és a teljes levelezés archiválása is megoldható a cég által kínált termékekkel, ráadásul mindegyik új termék esetében a Yellow Cube kizárólagos magyarországi disztribútori jogkört kapott.

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Megújulnak az MPP spamszűrői

2008. május 27, kedd

Teljesen új spamszűrők és szolgáltatások a Message Partners kínálatában

Az elmúlt években Magyarországot sem kímélték a kéretlen levelek. Találkoztunk már képes, PDF és MP3 csatolmánnyal érkező spamekkel, ráadásul a magyar spammerek is egyre aktívabbak, az interneten levadászott hazai e-mail címek százezreire küldik ki nap mint nap levélszemetüket, kényelmetlenné és megbízhatatlanná téve ezzel a személyes és üzleti elektronikus levelezést egyaránt. A színvonalas levélszűrő nem csupán a kéretlen leveleket és vírusokat tartja távol, de segít szabályos mederbe terelni a levelezést, védi a kiszolgálót a botneteket alkotó fertőzött számítógépek millióitól, míg archiválással segít a hardverek és a tárhely optimális kihasználásában. A Message Partners ilyen megoldást kínált eddig is, védelmet biztosítva immár több millió magyar e-mailezőnek – legyen szó egyéni postafiókról, vállalati szerverről, vagy ingyenes szolgáltatásról.

Alapjaiban újul most meg a világ egyik vezető spamszűrő-fejlesztőjének, a Message Partnersnek a termék- és szolgáltatáskínálata: a megoldások ezen túl POP3 és SMTP spamszűrő szolgáltatásként, illetve vállalati szűrőrendszerként lesznek elérhetők.
A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Spamvédelem Mac-re is

2008. május 21, szerda

A Message Partners vezető spamszűrőt és vírusvédelmet kínál az Intel processzoros Mac OS X kiszolgálókra

A Macintosh számítógépeket sokáig azért is tartották jobbnak a pc-nél, mivel sem vírus, sem kémprogram nem támadta meg a Mac felhasználókat. Mindez persze érthető, hiszen bár egyre többet adtak el az alma logójú gépekből, világviszonylatban még mindig elenyésző kisebbség használ Mac-et – a károkozók írói pedig nem kifizetődő befektetésnek vélték – vélhetik egy vírus, vagy kémprogram kidolgozását, hiszen ugyanakkora erőfeszítéssel sokkal több PC felhasználó gépét lehet megfertőzni, vagy adatait „lehalászni”.

A spam nem ismer határokat
A kéretlen levelek azonban függetlenek a platformtól, hiszen bármely felhasználót megtalálják, s csak a levelező programon, vagy a szerveren múlik, hogy eljut-e a spam címzettjéhez. A Mac felhasználók ezen a téren inkább hátrányban érezhették magukat, hiszen míg PC-re számos spamszűrő szoftver készült, addig Macintoshra nagyon kevés – a Mac OS X kiszolgálókra pedig még soha nem készült ilyen egyszerűen telepíthető és hatékony spamszűrőt tartalmazó megoldás.

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Gondolatok a vállalati archiválókról

2007. november 2, péntek

Vállalati archiváló megoldások már régóta elérhetőek. A Symantec felvásárolta a Veritas-t, majd kiadták a saját Enterprise Vault terméküket. Nemrég a Zantaz-t is felvásárolta az Autonomy, egy gyorsan növekvő vállalati megoldásszállító, ami szintén okozott meglepő “változásokat” a felhasználók számára. Ha valamelyik szoftvert alkalmazzátok és nem vagytok a szolgáltatásokkal vagy a terméktámogatással maradéktalanul elégedettek, akkor olvassatok tovább!

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »

Érkezik a Sunbelt Exchange Archiver

2007. október 7, vasárnap

Lelassult az Exchange? Elfogyott a tárhely? Meg kell felelni az új jogszabályoknak? Mit tegyünk?

A frissen bejelentett Sunbelt Exchange Archiver egyszerű megoldást nyújt a fenti problémákra: a régi, több éves levelek archiválásával az Exchange kiszolgáló teljesítménye jelentősen növelhető, rengeteg plusz tárhely biztosítható az új leveleknek, és az elektronikus kommunikáció archiválásról szóló EU jogszabályoknak is megfelelővé válik a levelezés.

A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »