A Sunbelt Software hazai képviselete ma bejelentette a VIPRE Antivirus + Antispyware vírusirtó új, 3.2-es változatát, amely immár magyar nyelven is elérhető. A VIPRE Antivirus + Antispyware védelmi rendszer proaktív, intelligens vírusvédelmet, teljes értékű kémprogramok elleni védelmet, kernel szintű fájlvédelmet, rootkit eltávolító technológiát és az e-mailekben érkező káros csatolmányok szűrését nyújtja egyetlen programban. A napi többszöri vírus- és kémprogram adatbázis frissítés segítségével a szoftver automatikusan és észrevétlenül működik, teljes védelmet biztosítva a számítógépnek, vagy akár egy egész cég hálózatának.

VIPRE Antivirus + Antispyware károkozók eltávolítása közben
A 2008 nyarán debütált VIPRE számos fejlesztésen, finomításon esett keresztül, amelyek egyrészt a modern kártevőkkel szembeni hatékony védelmet, másrészt a lehető legegyszerűbb kezelhetőséget és észrevétlen, kevés hardverkapacitást igénybe vevő működést célozták.
„A magyar piac rendkívül kedvezően fogadta a VIPRE-t, ennek is köszönhető, hogy a német után a magyar a második idegen nyelv, amelyen elérhető a szoftver.” – mondja Bódis Ákos, a Sunbelt Software hazai képviseletének vezetője.
A legfrissebb VIPRE változat a vírusadatbázisok, heurisztikus eljárások és kódemulációs megoldások mellé most egy virtuális számítógépet is felépít, amelyben kísérletileg, egyfajta számítógépnek álcázott víruskaranténban hagyja működni a gyanús programokat, működésük alapján kiszűrve az új kártevőket. A VIPRE Antivirus+Antispyware vírusirtó magyar változata egyéni, míg a VIPRE Enterprise vállalati felhasználóknak biztosít kedvező árú, sebészi pontosságú és központilag könnyen menedzselhető biztonsági megoldást.
A bejegyzés tovább tart! Folytatás… »